Blog



január 10, csütörtök – Levelek haza: Bali

Share to Facebook Share to Twitter Share to Twitter Share to Twitter

KÖZZÉTETTE: andi    CÍMKÉK:      KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA:  January 10, 2013



royal palace, baliBalira el kell mennetek! Csodálatos! – hallottuk mindenkitől az út közben és előtt is. És hát persze mi is láttuk Julia Roberts-el az Ízek, imák, szerelmeket… Nos, ehhez mérten nagy várakozásokkal mentünk Balira, Sri Lankát törölve az amúgy is képlékenyen utitervből a csodálatos Ladakh és a pár napos Delhiben eltöltött kényszerpihenő után. És ezek után Bali nagy csalódás volt… Nekünk. Nem vonom kétségbe földrajzi adottságát és történelmi helyeinek szépségét de mindent felülír és eláraszt a turizmus és a túristáknak “csinált” dolgok.

 

Utiterv nem lévén, a hirtelen döntés szabadságát meghagyva a vízumokat, ha szükséges az aktuális határon szerezzük be érkezéskor. (Kivétel volt a nagy sikerű Indiai vízum amit indulás előtt már biztosan tudtuk, hogy be kell szerezni illetve a későbbiekben is biztos kell majd változtatnuk ezen a kényelmes megoldáson Vietnám vagy Kína esetében… ha megyünk) Indonézia 30 napos vízumot ad EUs országok túristáinak a reptéren 50 dollár fejében. Minden hivatalos oldalon írták, hogy kérik az országból kiutazást igazoló repülő vagy más járműre szóló jegyet és belépéskor leadandó a nyomtatványon is fel kell tüntetni az elutazáskor használatos jármű azonosító számát, de a “ferry boat” megjegyzést is szó nélkül elfogadta a határőr. Szóval egész Indonéziára 30 napot osztottunk be, ami egy akkora országra nem sok. Mivel nem akartunk végigrohanni az országon ezért két szigetet választottunk ki : első állomásként Balit másodiknak Jávát.

Bali leglátogatottabb helye Kuta egy szörf- és üdölő paradicsom ahol az egy négyzetméterre jutó starbucksok száma London belvárosáéval vetekedhet. A parthoz közel egymás mellett sorakoznak a nagy luxusszállodák, ahol minden elérhető a bevásárlóközponttól, luxuséttermektől és spa szalonoktól kezdve a privát napozó ágyakig, talán a privát tengerrel együtt… A még szabad parcellákon lázas építkezések folytak még nagyobb és több luxushotelt ígérve hamarosan. A tengerpartról nézve Kuta egy hosszú szikrázó többemeletes ablaksor. Kuta és a tengerparti üdülő komplexum az elmúlt évek hirtelen fejlődésének köszönhetően egybeépült Legiannal és Seminyakkal is, így egy több kilóméter hosszú üdölővárossá alakítva a fővárostól délre fekvő part szakaszt. Pár száz méterre a parttól a zajosabb városi utcákról nyíló kis szűk sikátorutcák kínálnak olcsó alternatívát a hátizsákos túristáknak és a hullámok bolondjainak… a szobák minőségéhez és felszereltségéhez képest azért még így is borsos áron kiadók. Mindenesetre a túlkínálat miatt két perc alatt le lehet alkudni a szobát az eredeti ár 60%-ra is , ami még így is sok némelyikért. Ezekről a helyekről sok hosszúhajű térdnadrágos srác köti a robogó oldalára a deszkát reggelente és indul el csendesebb partszakaszt és jó hullámokat keresve.

 

Kuta három éjszakát és két napot adott az utunkhoz. A zajos túrist központ érzés ellenére a tengerparton ücsörögve magával ragad a víz végtelensége és a fehér, habos hullámok változatossága. Egy helyi – kifejezetten kellemesen édeskés – Bukit sört kortyolgatva órákig el lehet bambulni a homokban fekve. (különösen ha az ember a tengeparton a világhálót is böngészheti a sok ingyen wifi egyikére csatlakozva) A Balinéz kultúrából és életből itt nem sok mindent lát a túrista, ez a tengerparti üdülő bárhol lehetne Kaliforniában vagy Ausztráliában is ugyanígy nézhet ki. Sokat elmondhat az is, hogy Kután egyetlen-egyet se kattintottunk a fényképezőgépekkel.

A szigeten tömegközlekedés nem igazán értelmezhető. Papíron léteznek a városok közt ingázó Bemo kisbuszok, de igazából szinte (már) nem. A lakosság 95% nak van robogója vagy kismotorja és azzal közlekedik. Hogy melyik volt hamarabb a tyúk vagy a tojás, azaz a motorok megnövekedése ölte meg a Bemo buszokat vagy a Bemo buszok ritka és kiszámíthatlan menetrendje növelte meg a motorok számát, már senki sem tudja. Túristaként kisebb távolságra taxi, motorbérlés vagy maradhat a gyalog is. Egy órás gyalog távra lévő helyek már nem rettentenek vissza minket. Közepes és hosszabb távolságokra már előfordul egy-két társaság aki indít távolsági buszokat. A vicc hogy Ubud- Kuta távolságon a taxi kicsivel került többe mint a távolsági busz, ha figyelmbe veszem hogy az indulási ponthoz és a végállomástól a városig bejutni is taxival lehetséges. Érdemes alkudni a sofőrökkel, jelentős mennyiséget lehet (a tapasztalatunk szerint). Hosszabb utakra meleg szívvel ajánljuk a fennt említett utazási irodák által üzemeltett távolsági buszokat. Csomagtartó ugyan nincs de az üléseken nyugodtan utazhatnak a nagy zsákok is. Ha esetleg teltház lenne egy járaton, biztos, hogy megoldják valahogy…

bedugulUbud a sziget közepén helyezkedik el, kb 1-1,5 óra autóútra a fővárostól a (forgalom függvénye), holott az autóút kb 25 km…  A 30 000 fős kisváros a művésztelepeiről, a környező rizsteraszokról, Mick Jagger 1990-es hindu szertartsát követő eküvőjéről és nem utolsósorban az Ízek, imák, szerelmek helyszíneként ismert. Az Ízek Imák Szerelmek írónője Elizabeth Gilbert itt találta meg a szerelmet és a két barátját is az idős fűvesembert Ketutot és a fiatal gyógyítóasszonyt Wayant. Több újságcikk tanúlsága szerint a könyv és a film bemutatása után megnőtt Ubud népszerűsége, többek között sok magányos nyugati nő utazott Balira hogy megtalálja az igazi szerlemet. Ők valószínűleg nem értették a mondanivalót. Nem a hely a lényeg… A gyógyítóhölgynek, akinek rendelője a város fő utcáján található szinte el kellett menekülnie a túristák állandó zaklatása elől. (Egyébként a hollywoodi kasszasikerben kicsit zavarosak a helyszínek: főhősnő aki az életben -és a könyvben is – Ubudban volt a sziget közepén, a filmben a tengerparti bungalowja előtt meditál, egy tengerparti buliból hajt haza biciklivel amikor a későbbi szerelme elüti. Autóval az útviszonyok miatt kb 1,5 – 2 óra lehet a tenger, biciklivel ez gondolom még több… Valószínűleg a rendező, vagy az operatőr úgy érezte tengerparti naplemente és a szerelmes lubickolás kihagyhatatlan snittek.)

 

A turisták általában előre lekötött spa kurzusukra jönnek a helyi luxusszállodákba, vagy két-három napra érkeznek a város és a környék felfedezésére (az információt szolgáltató pincér, recepciós, buszos szerint egy páran azért ott ragadnak hosszabb időre is). Jelentős számú külföldi is él itt tartósabb ideig, ahogy a Gilbert is megírta, a bérelhető házakban amik minden luxussal felszereltek és általában olcsőbbak, mint a hotelben tartózkodni. A nyugati invánzió a véleményünk szerint a kelleténél jobban meglátszik a városon. A város szívében több utcában végeláthatatlanul egymást érik a nyugati ízlésnek kialakított pubok és éttermek, dizájn és ruhaboltok és természetesen itt is akad Starbucks. Egy étterembe ezen a környéken beülni nem olcsóbb mint Budapest belvárosában, ami azt figyelembe véve hogy Indonézia alapvetően olcsóbb mint Magyarország mutatja hogy Bali és Ubud menniyre drága. Azért meg kell vallanom hogy egy kávézóba én is szerelmes lettem, mert a provence-i hangulatával elvarászolt és a mexikói zöldséges burritó és vékonytésztás kemencés pizza is csodálatos volt. De semmi balinéz nem volt benne …

 

Ubudban meg van a lehetőség Bali és a kultúra felfedezésére is. Ha az utazó ha kisétál vagy kibiciklizik a városból a környező falvakig és rizsmezőkig akkor megláthatja milyen Bali. Kipróbálhatja a helyi ételeket az olcsóbb, félreesőbb családi éttermekben, megnézheti a riszföldeken dolgozó helyiek mindennapjait, de akár a városban is elmehet fizetős táncelőadásokra, vagy a művésztelepen élők munkáit megnézheti a különböző galériákban. A város többek között jó kiindulópont lehet Bali nevezetességeit érintő körútra, bár a 6-ik templom és 3-ik palota után már csömört kap az ember.

 

Szállás minden réteg számára akad: a több hektáros spa resortok diszkrétebben olvadnak a környezetbe mint Kután, az olcsóbb, kisebb guest house-ok is medencével csábítják a vendégeket, és a családi vállakozásként üzemeltetett hálótermes megoldások is elérhetőek.(Elizabeth Gilbert az utazása során 8-9 évvel ezelőtt a Monkey Forest utcán – ami a fő utcaként is felfogható – 10 dollárnál kevesebbet fizetett egy szállodában jó kilátású szobáért reggelivel és friss gyümölcsökkel. Ma már ezen az utcán és környékén ennyiért nincs szállás. A jó szállodában legalább 50 dollár egy éjszaka, 20-25 dollár körül van egy szoba a nem túl elegáns és felszerelt helyeken, és a hátiszákos helyek sem túl pénztárcakímélőek a 15 dollárral .)

 
 

hajo_ffAz utolsó állomásunk Lovina az északi parton. Sokkal csendesebb és nyugodtabb hely. Lovina Beach kis halászfalúk sokasága a parton amik kezdenek összeérni és a terület szeretne altarnatívaként szolgálni a zajosabb dél helyett. Lovina már kiépültebb és kezd Kutára hasonlítani, a nyugatabbra pár kilóméterre eső területek még érintetlenebbek. A tengerpart szemetesebb és kavicsos, kóbor kutyák és csirkék élik mindennapjaikat a halászhajók árnyékában. A masszást, kézzel készített kagyló ékszert kínáló balinéz nők rámenősen kínálják a portékájukat, aki nem tudja kezelni a helyzetett akár frusztáltá is vállhat ( Nekem egyik este már kifejezetten túl sok volt a kezemet elkapó és menetközben gyúrni kezdő egyébként mosolygós középkorú hölgy, de a másik fele az utazásunknak a higgadtságával ezt is lekezelte és a végén szinte régi ismerősökként társalogtak mindennap)

 

A delfin nézés – ami kötelező program Lovinában a lonely Planet szerint is és minden sarkon mindenki azt ajánlgatja – vagy egy világméretű átverés ami reggelente a több tucat turistát vízre csábítja, vagy csak nagyon nem volt szerencsénk. Izgalmas – és nekem aki nem tudok úszni bátorságpróbának sem utolsó- egy 50-60 cm (egy fenéknyi) keskeny csónakban kihajózni messze a nyílt tengerre, onnan nézni a napfelkeltét és a többi száz csalódott delfin lesés miatt sötétben kelő bajtársunk hajóját. Delfinnel jobb lett volna, de így is megérte a jó másfél óra hajókázás a kis lélekvesztőn, delfin nélkül.

 

kakasvidalÉs még egy helyi nevezetességre benveztünk. Kakasviadal. Először a gondolattól is felháborodtam, de végül úgy döntöttem, nem hagyom ki. Egy helyi srác szervezett be minket és szállított a helyszínre, a szomszéd faluba a robogóján. Na itt nem voltak túristák. De voltak kb 50-en fiatalok és idősek, kakastulajdonosok és csak fogadni vágyók, ideiglenes dominó asztal a földön, bambusz tetővel fedett küzdőtér egy hivatalosan senkihez nem tartozó földön a falu szélén. A kakasviadal illegállis de Tomy szerint annyira tradicionális hogy nem lehet eltüntetni. Ő maga is több kakassal rendelkezik, az egyik közülük többszörös nyertes. A kakasviadal menete egy laikus számára kicsit zavarosnak tűnhet. Első lépésként a viadalok elkezdése előtt az összegyűltek közül többen is bemutatják a kakasukat a küzdőtéren. Mindenki nézeget és fogdos. Aztán kezdenek kialakulni a párok. A kakasoknak akik egymás ellen harcolnak egy súlyúaknak kell lenniük. Majd valahogy a káoszból egyszer csak megjelenik az első két ellenfél és a tulajdonosok. Mindenki más a küzdőtér szélén foglal helyett a korlát előtt vagy azon kívül a korláton ülve vagy állva… bárhogy jó. A két kakast a tulajdonosok magasra emelik a kíváncsiak közelebbről megnézhetik, megfogdoshatják a combjukat segítséget nyújtva ezzel a fogadáson melyik felet gondoljákjobbnak. Persze a statisztika is fontos szerepet játszik, amelyik kakas sokszor nyert már azt nagy tisztelet övezi. Megkezdődik a fogadás amit európai ember össze-vissza hadonászó férfiak tömegének lát és valószínűleg soha nem fog megérteni, de valahogy működik és mindenki tudja ki kire és menniyvel fogadott és ami a legfontosabb a végén a bukmékerek sem zavarodnak bele kinek kell fizetni. A tulajdonosok a madarak lábára erősítenek egy éles kést és kezdődhet a menet. A harc addig tart ameddig egyik madár nem kerekedik felébe és – a lábára kötött kés miatt – nem öli meg a másik tarajost. Alapból a madarak nem bántanák egymást, a dominánsabb legyűrné a betolakodót, de az éles penge halálos sebet ejt rajtuk. A nyertesé a dicsőség (és a pénz hisz mndig fogadnak a saját madárra) illetve a halott madár is, amiből az aznapi családi vacsora lesz.

 
 

Az ételkínálatot tekintve itt kerültünk először bajba az utazásunk során. Nepál és Ladakh a vegetáriánus paradicsom és Kuala Lumpurban is sikerült megtalálni a helyet, egy makrobiotikus vegán japán éttermet. Indonéziában tenger lévén az ételek nagy része tengeri állat, esetleg csirke, kacsa… kevés, vagy volt ahol nem is akadt zöldséges étel. Vegetáriánus kajaként ahol értelmezték ezt a csoportot, tofut adtak vagy szintén szójabab alapú tegeh-et rizzsel. A turistáknak kedvezve a legtöbb hely kínál direkt “nyugati ételeket” ami főleg spagetti és pizza. Maradjunk annyiban, hogy a legtöbb helyen nem túl jól készítik ezeket és nem is erőltettük túlzottan. Úgy ránézésre lehetett érezni ahol jobb ha meg se próbálod. Mivel enni azért kell valamit és a tofut havonta egyszer szeretem ezért maradt a szendvics, sültkrumpli, zöldségleves és paradicsomleves kombó.

 
 

Ha Balit három szóval kellene leírni az első biztos a túrista lenne, aztán a tenger és a …. templom. Összességében Balit látni is egy tapasztalás volt, és nem mondhatnánk hogy semmi sem fogott meg, de ide nem vágyunk vissza.
Ajánljuk Balit mindenkinek aki szereti a jól kiépített homokos tengerpartot, akit nem zavar ha egy helyen több a túrista mint a helyi, aki szereti ha az otthon megszokott dolgok, ízek több ezer kilóméterre is megtalálhatóak. Nem ajánlom azoknak akik nem szeretik a túl túristás helyeket, nem szeretik, ha a hétvégén a raggae buliba nincsennek helyiek a felszólgálokon és a zenekaron kívül …
Legközelebb ha erre járunk inkább Lombok.