Blog



április 16, kedd – Levelek haza: Szingapúr

Share to Facebook Share to Twitter Share to Twitter Share to Twitter

KÖZZÉTETTE: andi    CÍMKÉK:  , , , ,     KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA:  April 16, 2013



SingaporeSokáig nem vetettem papírra semmit, ezért feltornyosultak a tennivalók, amik közül az első a sorban a Szingapúri élmények rögzítése volt. A városállam kikötőjébe az elmúlt év december elején érkeztünk meg Jáváról két napos hajóút után. Sokáig azon a véleményen voltunk, hogy Kuala Lumpur után nem érdemes megállni Szingapúrban, hisz ugyanúgy csak egy fejlett, plázákkal teli, hűtött nagyváros amit szintén malájok, kínaiak és indiaiak laknak. De ha már ilyen közel vagyunk hozzá …. Ahogy egyre jobban körvonalazódtak a város felhőkarcolói a hajóról nézve, a fülünkben csengtek a nepáli tartózkodás alatt megismert őslakos Yuna már egyszer idézett szavai amik szintén nem biztattak túl sok különleges élménnyel, érdekes látnivalóval. Ilyen kezdet után vagy teljes a siker vagy óriási a katasztrófa. Nos, az előbbi. Két-három napot terveztünk és végül anyagi megfontolásból (csak) egy hetet maradtunk. Imádtuk Szingapúrt.

 
 
 

A hajóútról egy pár mondatot ejtenék az elején. Az út 29 órát vett igénybe Jakartából a még Indonéziához tartozó Pulau Batamra (Batam szigetre) egy jó nagy utasszállító hajóval. Innen már Malajzia és Szingapúr is karnyújtásnyira van. (Olyannyira, hogy mint a távolsági buszjáratok járnak a kis személyszállító hajók a 3 sziget között)  Az út nagyon kellemes és pihentető volt. Turistával mi nem találkoztunk, és abból ahogy viselkedtek velünk, úgy gondolom nem gyakran választják a helyieken kívül ezt a sokkal lassabb – és persze sokkal olcsóbb – utazási módszert az erre járók.

 

A C osztályt a hajó gyomrában nem vállaltuk be (a nevetségesen olcsó ár ellenére sem), nem csak a kényelmi szempontok, hanem a velünk utazó elektronikai eszközök és fényképezők egészsége érdekében. A C osztály az igazi tömegszállás. Nincs saját külön ágyad, egy hosszú priccsen osztozol 10-15 emberrel, ahol a minimális intimitást a fejrésznél felszerelt rövid válaszlapok adhatják. Legalább nem lehel az arcodba az idegen szomszédod álmában, ha már a kezedet megfoghatja. A fürdőszoba és a WC közös, sorban állós és saját papíros. Jó pár száz ember elfér ezekben a nagy hálószobákban… vagy még több is tekintetbe véve azokat akik ágy nélkül a földön alszanak. Ők lehet már nem is fizetnek az útért….

 

A drágább kabinok teljes kényelmet nyújtottak – saját ággyal és fürdőszobával-, a légkondi fagyasztásra kapcsolt fokozatát leszámítva, amit az ázsiai országokban valamiért felettébb mód szeretnek alkalmazni. Olyan mint az avasi vagányok Opelba szerelt mélynyomója ‘Ha már van akkor aztán mutassuk meg mire képes’. Igaz utazni csak halláskárosodással lehet a kocsiban, de a lényeg hogy mindenki hallja milyen hangosan dübörög a house. Jó hír, hogy a fedélzeten fel lehet melegedni és közben figyelni hogyan nyomják a férfiak a dominót pénzre, a fenti büfében hallgatni a karaokét a naplementével a háttérben vagy  szemmel tartani a gyülekezőket a fedélzeti imaterem ajtajánál miután a hangszórókból recsegve szólít az ének. Vagy megfejteni a fedélzeten többszörösen előforduló kettős titkot: mit jelent nekik hithű muzulmán nemzetnek a karácsony és miért tesznek a műfenyőre és alá havat utánzó vattapamacsokat amikor a hideg, fehér, vízalapú csapadék még annyit se mondhat nekik mint az első rejtély.

 

Mi burzsuj kabinosok az étteremben kaptunk naponta háromszor enni. A kedves utaskísérő egyébként irtózatosan kitartó volt és addig kopogott az ajtón még nem nyitottad ki. 10 percenként ütemesen és 2 percig legalább. Jól emlékszem mert mély élményként maradt meg bennem az első reggel: A kabint meglátva csak arra volt erőnk, hogy összezuhanjunk a fáradságtól, és egy óra múlva azt álmodtam hogy hangosan kopognak. Háromszor vagy négyszer és sokáig. Valahogy visszanavigáltam magam a Föld nevű bolygóra és összeraktam hogy hol vagyok és mi történik és ekkor kiderült a kopogás az valóság és nekem fel kell kelnem kinyitni az ajtót… Egy sorozatosan lerobbanós, kerékcserés minibuszos éjszakai utazás után nem kívánom senkinek. Összességében: mi ajánljuk a hajó utat, persze annak akinek van ideje a lassú célba éréshez és élvezi a hosszú viszonylag eseménytelen utazást.

 
 
 

Szingapúr kikötője központi helyen van Ázsiában – ezzel a céllal alapították meg – a reptere jó összeköttetésben van a világgal, szóval ha nem is a történelmi értékei vagy a természeti szépsége miatt de sok utazó megfordul itt és ha már itt jár a fejlődés szóval szinonimmá vált városban, akkor általában el is tölt itt 2-3 napot. Gondolom nem mondok meglepő dolgot azzal, hogy Szingapúr nem egy hátizsákos paradicsom. Az olcsó hostelekben, a 6-8 ágyas hálótermekben – ha valaki jobb szót tud a dormitoryra kérem jelezze –  átlag 16-18 szingapúri dollár (SGD) egy éjszaka. A kaját akkor úszod meg olcsón ha a sarki kínai kisboltban széles választékkal kínált tésztaleveseken és a hostelek vajas pirítós, instant zabkása, instant kávé menüjén tartod magad, ami kicsit unalmas úgyhogy itt egy hét alatt el lehet költeni 3-4 hét nepáli büdzsét. A lehetőségekhez mérten a legolcsóbbak itt is az utcai éttermek (vagy az amerikai gyorsétterem hálózatok). A kínai negyedben szinte minden háztömb rendelkezik saját food courttal azaz ételudvarral ahol több kis konyha választékából lehet szemezgetni, és bár nem jellemző de akad(hat) vegetáriánus megoldás is. Egy adag egyszerű kaja 10-15 SGD egy sör 6 SGD. Egyébként meg majdnem minden sarkon kis hangulatos kávézók, pékségek és szendvicsezők csábítanak. Hosszú hónapok után itt ettem újra igazán jó kenyeret és talán életem legjobb szendvicsét is egy vegetáriánus pékség és cukrászdában, de az biztos hogy eddig sose ittam olyan Earl Grey teát aminek az illata már a csészében gőzölgésekor is erősebb, nemesebb és kellemesebb volt mint az előzőeké … és akkor nem beszéltem az első kortyról.

A vegetáriánus ételek nem jellemzőek, vagyis nem abban a hagyományosnak vagy maradinak mondható formában, ahogyan mi értelmezzük. Szeretjük a zöldséget és nem vonz a majomagy ízű és kinézetű, cápauszony formájú és állagú vagy pekingi kacsát utánzó műhús. Nem részletezem tovább, mert a témában már közöltünk egy szösszenetet itt.

 

Szingapúrról azt gondoljuk ott mindenki jól él és minden egyszerűbb. Lehet, hogy könnyebb az élet, de itt sincs kolbászból a kerítés, nem mindenki milliomos és a jó fizetés mellett a másik oldalon a lakásárak az egekben és a megélhetés sem olcsó. Az indiai bevándorlók igaz, hogy sokkal jobban élnek mint otthon, de a főleg közülük kikerülő alacsony bérűek havi fizetéséből (900-1000 SGD) nem lehet bérelni és fenntartani egy lakást egyedül. Ott tartózkodásunk alatt a Happy Snail hostelben találkoztunk Roberttel a fiatal német sráccal aki beleszeretett Szingapúrba és akkor már lassan három hete aktívan munkát keresett. Úgy alakult, hogy átélhettük vele az örömöt, hogy felvették az Allianz helyi irodájához kezdőként. A fizetéséből (3000 SGD) egy szobát tud majd finanszírozni egy társbérletben. (Természetesen szuper dolog és óriási élmény neki az egész azóta már rengeteg új barátja van és a legfontosabb, hogy ott csinálja és azt amit szeretett volna) … A már többször megemlített Yuna közgazdasági diplomás, egy banknál dolgozik évek óta és a szüleivel él. Szóval, ahogy otthon sem, itt sem vesz egy kezdő mérnök vagy egy fiatal diplomás lakást magának … és nem is nagyon bérel.

 

Szingapúrról két szó jutott eszünkbe elsőre: élhető és emberléptékű. A várakozásainkkal ellentétben tágas és zöld, nem levegőtlen vagy nyomasztó. (Na jó, a bevásárló utcán a gigantikus plázák árnyékában kicsit sokkot kaptam…) Hiába nagyváros és hiába van tele magas torony lakóházakkal megmaradt az egyes negyedek jellege is. Talán a képgalériába feltöltött fotók is átadják a fent leírtakat. Minden tiszta, rendezett és szervezett. Persze nem is nagyon lehet garázdálkodni, mert egy le nem húzott WC a nyilvános illemhelyen vagy egy rossz helyre köpött rágó is kemény büntetést von maga után. Létezik egy angol vicces szójáték ami tökéletesen leírja az állapotokat : Singapore the fine city.  (Szingapúr remek város / bírságok városa) Nagyobb vétségek esetén pedig akár ki is tilthatják az országból a vétkest (bár szerintem ez állampolgárok esetében nem, csak ideiglenes tartózkodók esetében alkalmazandó) Nem csoda, hogy Szingapúrban bűnözés és a korrupció is az egyik legalacsonyabb a világon.  Emellett az egy főre jutó GDP az egyik legmagasabb, a környezetvédelemre és a békés egymás mellett élésre pedig nagy hangsúlyt fektetnek. Ezt a központi szigort és következetes rendezettséget egy ember, Lee Kuan Yew irányította – és álmodta meg – mióta Szingapúr mint önálló városállam létezik.

 

Hogy alakulhatott ez ki? Nézzünk egy kis történelmi visszatekintést:

A sziget sokáig hányatott sorssal rendelkezett és több tulajdonosa is akadt: a malájok, a Johori szultán, a portugálok és a hollandok is birtokolták hosszabb-rövidebb ideig. Igazi története a britt gyarmatosítással kezdődött amikor a Kelet-Indiai Társaság nevében Sir Thomas Stamford Raffles – akinek a neve a szemfüles olvasónak ismerős lehet Jáva és Borobodur kapcsán az előző bejegyzésből – 1819-ben megállapodott a Johori szultánnal egy kikötő és város létesítéséről. A várost Szingapúrnak nevezte el ami a szankszrit oroszlán és a város szavakból ered. Az Oroszlánváros az évek folyamán egyre fontosabb kereskedelmi központtá és gumiexportőrré vált. 1860-ra a népessége nyolcvanszorosára nőtt a gumifaültetvényeken vagy a kikötőkben munkát kereső bevándorló tömegek hatására. A terület etnikai összetétele is szignifikánsan megváltozott, az itt lakók fele ekkora már kínai volt. (Mára a jelentős etnikai csoportok aránya: 74% kínai,13% maláj,9% indiai és pakisztáni). A Szuezi csatorna megnyitása után a cölöpházas negyedek már az egyik legforgalmasabb kikötőváros mellett terültek el. A második világháborúban angol katonai támaszpontként működő Szingapúrt a Japánok mindössze hat nap alatt elfoglalták és az angolok csak a háború végén kapták vissza a stratégiailag fontos területet. Mindig is kitüntetett fontossággal és figyelemmel kezelték Szingapúr a királyságban: 1867-től önálló koronagyarmatként kezelték, majd a város 1959-ben önálló közigazgatást is nyert.

  

Ezt a választást nyerte meg People’s Actions Party-val Lee Kuan Yew aki 1990-ig volt a miniszterelnöke Szingapúrnak, de ezután is, egészen 2011-ig aktívan szerepet vállal a politikai hatalomban nem engedve az irányítást ki a kezéből. A város a teljes függetlenséget két lépcsőben érte el: 1962-ben egy népszavazás eredményeképpen (más mostani tagállamokkal együtt) csatlakozott Maláj Államszövetséghez, majd a szingapúri és a szövetségi vezetés ellentétei miatt 1965 augusztus 9-én kivált onnan a főszigettel együtt 63 szigetet magában foglaló független állammá alakult. A függetlenség elnyerésekor egy szegény, munkanélküliséggel küzdő, rossz lakhatási lehetőségekkel rendelkező, elmaradott terület volt ami Lee Kuan Yew szigorú elvű vezetése alatt az egyik legfejlettebb állammá virágzott. 1990-ben lemondott a miniszterelnöki pozícióról, de ez nem jelentette azt hogy Lee Kaun Yew már nem volt többé aktív döntéshozó. Az általa kijelölt utód Goh Chok Tong miniszterelnöki széke mellé létrehoz(at)ott egy új pozíciót a Rangidős miniszterét amit természetesen Lee foglalt el, legidősebb fia pedig az új miniszterelnök régi pozícióját, a miniszterelnök-helyettesét vállalta el a kormányban. Az újabb miniszterelnök váltáskor Lee legidősebb fia ült a székbe, és mivel  a rangidős miniszter így Goh lett, Leenek született egy újabb pozíció a kormányban mint Miniszter Tanácsadó. Ezt a pozíciót egészen 2011-ig látta el a legidősebb fia mellett,  szerepet vállalva továbbra is az irányításban. De nem csak a politikai hanem a gazdasági életben és Lee és a családja kezében vannak a jelentősebb szerepek. Mint egy családi vállalkozásban. A gazdasági sikerek és a lakosság elégedettsége (illetve a más pártokat gyorsan lejárató, megsemmisítő kampányok és a választási rendszer átalakítása) miatt a PAP mellett még most sincs jelentős politikai erő Szingapúrban.

 
 
 

A várost járva napokat gondolkodtunk a helyzetről. Elfogadható-e egy egyszemélyi ‘diktatúra’ ha ilyen pozitív eredményekkel jár? Megkérdőjelezhető-e a szingapúriak elégedettsége a demokratikus elvek elnyomása mellett?  Mit lehet vagy érdemes feláldozni a GDP oltárán?
Nem árulom el mire jutottunk. Gondolkodjon el mindenki egy kicsit és ha akarja ossza meg a véleményét velünk (is) …







Hozzászólás a bejegyzéshez

…egyszemélyes “diktatúra”… ismerős, itthon is ez van….mégis, azt hiszem inkább cserélnék a szingapúriakkal, mégha nálunk “demokrácia” is van…



szólj hozzá !









 

Protected by WP Anti Spam